Magyarország (úgyis mondhatnánk: Orbán Viktor) parlamentje
hamarosan megszavazza a választási eljárásról szóló törvény újabb
rendelkezését, az ún.”előzetes feliratkozást”, a választópolgárok
regisztrációs kötelességét. Ezzel megadja a több sebből vérző magyar
demokráciának a kegyelemdöfést. Mert az általános, titkos, egyenlő
választójog – bárhol a világon – a demokrácia szíve. Nálunk megszűnik
dobogni. Mondjuk ki: bevégeztetett. 
Tudjuk: a jogállami berendezkedés szervezetrendszerének a demokrácia alapelveivel való teljes megegyezése jelenti valamely hatalom tartalmi, érdemi legitimitását, a működés demokratikus alapelveknek megfelelő eljárásjogi szabályozása, a rendszer ezzel adekvát működtetése pedig formai legitimitását. Az utóbbi szintúgy fontos, mert a forma ad a dolognak valóságot (forma dat esse rei – mondaná a latin). Az államhatalom hazánkban – antidemokratikus kormányzati intézkedései következtében – elveszítette mindkettőt. Államjogi ismérveit tekintve a zsarnok állama nem jogállam.
Nem is lehet az, mert a demokrácia addig működött fék-ellensúly-rendszerét lebontotta (a törvényhozásban parlamenti diktatúrát gyakorol, a végrehajtó hatalom hivatalaiban minden vezető pozíciót elfoglalt, a harmadik hatalmi ág – az igazságszolgáltatás – gerincét eltörte, az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítette, összetételét megváltoztatta, médiahatósága a sajtószabadságot veszélyezteti, stb.), ezzel párhuzamosan pedig népfelségi jogokat csorbító eljárásokat emel törvényerőre. Mindezek egzakt tapasztalati és jogi tények. Bizonyítják cáfolhatatlanul: a rendszer nem legitim, létjogosultsága nem igazolható, nincs ilyetén társadalmi felhatalmazottsága. Az Alkotmány hatályon kívül helyezésekor se volt, ha megmaradt is szavazóbázisának jelentős hányada. Bibó óta tudjuk: a formai szabályosság minimuma nélkül nem lehet garanciája az érdemi legitimitásnak; és egyidejűleg: a rendszer tartalmi bárdolatlansága mellett nem maradhat legitim egy mégoly szabályosan létrejött hatalom sem. A demokratikus ellenzék pártjai (az MSzP és az LMP) – a távolmaradásával tiltakozó Demokratikus Koalíció kivételével – a parlamenti „vitát” (szent együgyűség!) nem bojkottálták. A FIDESz pedig (amely csak nevében demokrata, magja kezdettől egy politikai kalandorokból álló bűnszövetkezet) és kártevéseiben tettestársa, a KDNP – a nyíltan rasszista, antiszemita, neonáci JOBBIK (amely iskolai végzettséghez kötné a választójogot) némi akadékoskodása mellett – rövidesen törvényerőre emeli ezt az általános választójogot csonkító beterjesztést is.
Ha a hatalom nem legitim, ha az állam megszegi a polgáraival kötött társadalmi szerződést, ha zsarnoki módon cselekszik, úgy – korábbi cikkünkben idéztük már John Locke szavait – „a polgárok ilyenkor kötelességüknek tekinthetik, hogy megdöntsék az államot”. Csakhogy a polgárok (parlamenti pártjaik és mozgalmaik) összefogásra képtelensége erre nem kínál lehetőséget; esélyt se. A zsarnok és tettestársai, bűnsegédei, bűnpártolói kajánul figyelik mindezt. Nem is hederítettek figyelmeztetésre, tiltakozásra, az ellenzék széthúzó vagy hallgatag tömegei ellenállására. (Holott az alkotmány, a jog, az államberendezkedés és működése nem magánügye a pártoknak; azok az állampolgárok jólétéért, biztonságáért vannak.) A látszattal se törődnek, hiszen adott magyar viszonyok közepette nincs reális indoka az előzetes regisztrációnak: a népességnyilvántartás régtől kimunkált adatbázisa minden előző választáskor produkálta a pontos választási névjegyzékeket. Az elrendelt feliratkozási kötelezettség így kizárólag a hatalom megdönthetetlenségét szolgáló egyik eszköznek minősül. Alkotmányellenes eszköznek, mert a választójog szükségtelen és aránytalan korlátozását jelenti.
A már-már fékevesztett orbáni kormányzat kártevő ámokfutása láttán vakságot, süketséget színlelő magyar társadalom legalább a fejét fölkaphatná arra, hogy ez hová vezet. Meghallhatná Wilhelm Reich (A fasizmus tömegpszichológiája c. mű szerzője) figyelmeztetését, aki „a németek történelmi katasztrófája” okait elemezve mondta: annak oka a széthúzásban, a szektáriánus klikkekben, a régi módszerekben és skolasztikus vitákban gyökerezett.
A társadalmat figyelmeztetni kötelességünk, a kormányzatot nem érdemes. Alkotmányjogászok, választási szakértők, független elemzők mindeddig hasztalan emeltek szót, hogy „elég, abbahagyni”! Hisz a választókerületek határainak átrajzolása is olyannyira az uralkodó párt érdekeinek megfelelően történt (számottevően növelve nyerési esélyeit), hogy az már Mussolini fasiszta államának választási törvényére emlékeztetett. (Az ellenzéki pártok ugyanis pusztán ennek következtében csak jelentős hátránnyal indulhatnak a választáson.) Ez azonban nem látszott elégnek a zsarnok hatalomban maradására. A kétfordulós választási rendszert egyfordulósra alakíttatta át, ami végképp kizárja – az első forduló eredményei ismeretében – az ellenzéki pártok második forduló előtti koalíciójának létrejöttét. (Emellett 200 aláírás kell a képviselő-jelöltséghez, de ugyanaz a választó több jelöltnek is aláírhat!) Egyidejűleg a nemzetivé átnevezett országos választási bízottság egypárti megszállása eleve meggátolja bárminemű panaszok ügyében a pártatlan döntéshozatalt. Továbbá: a szavazati jogot nyert mintegy félmillió határon túli új magyar állampolgár a kormány reményei szerint a kormánypártokra adja majd voksát; a leszármazotti jogon magyar állampolgárrá minősültek szintén. És noha így a 2014. évi választáson 8 millió helyett akár 8,5 millió választásra jogosulttal számolhatunk, a politikai apátia folytán, valamint – a kormány számítása szerint – az előzetes feliratkozás elrendelésével távol tartható akár az összjogosultak fele a választástól. Elsősorban a közéleti ügyekben tájékozatlan, alacsonyabb iskolai végzettségű (a FIDESz ügyvezető alelnöke szavaival: „a tudatlan másfél milliós réteg”), a politikát a politikusokra hagyó vidéki választók tömege, azaz hozzávetőleg mintegy 4 millió választópolgár. Azok, akik eddig megvolt jogaik tudatában rendszerint csak az utolsó héten vagy napon határozzák el részvételüket és – csalódottságuk miatt – várhatóan a regnáló rendszer ellen szavaznának. Valamint: a várható alacsony részvétel miatt eltörlésre kerül az ún. érvényességi küszöb: a választás így akár 30-35 százalékos részvétel mellett is érvényes lehet.
Az előzetes regisztráció ekként adminisztratív (voltaképp műveltségi és vagyoni) cenzus: a választójog „általános” jellegétől fosztja meg a magyar társadalmat. Viszonyaink között nem remélhető, hogy a választópolgárok jelentős hányada felfogja: aki nem regisztráltatja magát a választást megelőző 15-ik napig, az a választáson nem vehet részt; elveszti a történelem során minden felnőttkorú magyar állampolgárnak kiküzdött, őt személy szerint alanyi jogon mindeddig megillető választójogát, azaz regisztráltatnia kell ahhoz, hogy azt visszaszerezze. Nem várható a választópolgárok nagyszámú csoportjaitól, hogy eme számukra szokatlan kötelezettségnek határidőben tegyenek eleget. (Nem is értik, mivégre, hiszen az előző választásokon szavazhattak előzetes feliratkozás nélkül.) Nem várható, hogy a kisebb településeken élő választásra jogosult ez ügyben beutazzék a nagyobb településre, hogy ott egy elkötelezett kormányhivatalnok előtt jelentse ki: választani akar. Még, ha bízik is netán a szavazás titkosságában, a hivatalos procedúra távol tartja ettől. Többnyire azt gondolja, amit József Attila mondott valaha Levegőt! c.versében: „És nem sejthetem, mikor lesz elég ok,// előkotorni azt a kartotékot,// mely jogom sérti meg”. Emiatt nem ír levelet, elektronikus úton feladható levelet se, mert azt tartja: bolond, aki efféle módokon történő „feliratkozásokkal” magát a gyanús hatalomnak kiszolgáltatja. A cinikus hatalom éppen erre számít. Sietve az előzetes feliratkozás kényszeréhez igazítja a társadalomra erőszakolt alaptörvényt: „sarkalatos törvény a választójog gyakorlását kérelemre történő névjegyzékbevételhez kötheti” (meg efféle módosításokkal patkolja meg az „alaptörvény” szövegét). Azt reméli ettől, hogy a megcsonkolt hatáskörű Alkotmánybíróság a hatályba léptetés előtti „normakontroll” során az előzetes feliratkozás jogintézményét alaptörvénybe ütközőnek nem találhatja. Nos, e jogfosztás elleni tiltakozásra szólították föl a politikának hátat fordító, gyanútlan vagy kiábrándult választókat a Demokratikus Koalíció prominensei (Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Niedermüller Péter és Kolber István) 7 napos éhségsztrájkjukkal a Kossuth téren. Ugyancsak e párt az Unió alapjogi biztosához (Viviane Redinghez) fordult: akadályozzák meg az előzetes regisztráció, az egypárti választási eljárás hatályosulását Magyarországon. A demonstráció végre elérte a média ingerküszöbét: a világ jelentős lapjai helyén kezelték a hírt, a veszélyeztetett magyar demokráciáról cikkeztek. Az ezt záró nagygyűlésen pedig – a Batthyány-örökmécsesnél – tízezres tömeg háborgott a választójog általános jellegét csorbítani kész orbáni diktatúra ellen. S ha nem is sikerült megakadályozzák demokráciánk ledöfését, közhírré tették: ha Orbán hatalma marad, úgy marad az igazságtalan egykulcsos adó, a hatalmas munkanélküliség, az egypárti alaptörvény, tovább épül a FIDESz-oligarchák világa, nő a nyomor. Némelyik tüntető pólóján a következő szöveget olvastuk: „amit Orbán elveszejtett: a lét biztonsága, tető a fejünk fölött, a tudás értéke, a haza becsülete, a jövőnk”. Egy táblán pedig: „a jövő havi nyugdíjunkból csak a múlt havi számláinkat tudjuk kifizetni”.
Bízvást állíthatjuk, József Attila se így képzelte új évszázadunkban a társadalmi rendet: „Sem népet, amely retteg, hogyha választ,// szemét lesütve fontol sanda választ”//… Mi sem. Dehogy is gondoltuk, hogy majd’ egy évszázad múltával még mindig az ő szavait idézve kell figyelmeztetnünk: „ A nép majd újból ráeszmélhet a fasizmus és hitlerizmus tenger tanulságai után a maga csalódottságán, becsapottságán arra, hogy minden erejével a demokráciáért, önnön szabadságáért és érvényesüléséért kell küzdenie”.
Tudjuk: a jogállami berendezkedés szervezetrendszerének a demokrácia alapelveivel való teljes megegyezése jelenti valamely hatalom tartalmi, érdemi legitimitását, a működés demokratikus alapelveknek megfelelő eljárásjogi szabályozása, a rendszer ezzel adekvát működtetése pedig formai legitimitását. Az utóbbi szintúgy fontos, mert a forma ad a dolognak valóságot (forma dat esse rei – mondaná a latin). Az államhatalom hazánkban – antidemokratikus kormányzati intézkedései következtében – elveszítette mindkettőt. Államjogi ismérveit tekintve a zsarnok állama nem jogállam.
Nem is lehet az, mert a demokrácia addig működött fék-ellensúly-rendszerét lebontotta (a törvényhozásban parlamenti diktatúrát gyakorol, a végrehajtó hatalom hivatalaiban minden vezető pozíciót elfoglalt, a harmadik hatalmi ág – az igazságszolgáltatás – gerincét eltörte, az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítette, összetételét megváltoztatta, médiahatósága a sajtószabadságot veszélyezteti, stb.), ezzel párhuzamosan pedig népfelségi jogokat csorbító eljárásokat emel törvényerőre. Mindezek egzakt tapasztalati és jogi tények. Bizonyítják cáfolhatatlanul: a rendszer nem legitim, létjogosultsága nem igazolható, nincs ilyetén társadalmi felhatalmazottsága. Az Alkotmány hatályon kívül helyezésekor se volt, ha megmaradt is szavazóbázisának jelentős hányada. Bibó óta tudjuk: a formai szabályosság minimuma nélkül nem lehet garanciája az érdemi legitimitásnak; és egyidejűleg: a rendszer tartalmi bárdolatlansága mellett nem maradhat legitim egy mégoly szabályosan létrejött hatalom sem. A demokratikus ellenzék pártjai (az MSzP és az LMP) – a távolmaradásával tiltakozó Demokratikus Koalíció kivételével – a parlamenti „vitát” (szent együgyűség!) nem bojkottálták. A FIDESz pedig (amely csak nevében demokrata, magja kezdettől egy politikai kalandorokból álló bűnszövetkezet) és kártevéseiben tettestársa, a KDNP – a nyíltan rasszista, antiszemita, neonáci JOBBIK (amely iskolai végzettséghez kötné a választójogot) némi akadékoskodása mellett – rövidesen törvényerőre emeli ezt az általános választójogot csonkító beterjesztést is.
Ha a hatalom nem legitim, ha az állam megszegi a polgáraival kötött társadalmi szerződést, ha zsarnoki módon cselekszik, úgy – korábbi cikkünkben idéztük már John Locke szavait – „a polgárok ilyenkor kötelességüknek tekinthetik, hogy megdöntsék az államot”. Csakhogy a polgárok (parlamenti pártjaik és mozgalmaik) összefogásra képtelensége erre nem kínál lehetőséget; esélyt se. A zsarnok és tettestársai, bűnsegédei, bűnpártolói kajánul figyelik mindezt. Nem is hederítettek figyelmeztetésre, tiltakozásra, az ellenzék széthúzó vagy hallgatag tömegei ellenállására. (Holott az alkotmány, a jog, az államberendezkedés és működése nem magánügye a pártoknak; azok az állampolgárok jólétéért, biztonságáért vannak.) A látszattal se törődnek, hiszen adott magyar viszonyok közepette nincs reális indoka az előzetes regisztrációnak: a népességnyilvántartás régtől kimunkált adatbázisa minden előző választáskor produkálta a pontos választási névjegyzékeket. Az elrendelt feliratkozási kötelezettség így kizárólag a hatalom megdönthetetlenségét szolgáló egyik eszköznek minősül. Alkotmányellenes eszköznek, mert a választójog szükségtelen és aránytalan korlátozását jelenti.
A már-már fékevesztett orbáni kormányzat kártevő ámokfutása láttán vakságot, süketséget színlelő magyar társadalom legalább a fejét fölkaphatná arra, hogy ez hová vezet. Meghallhatná Wilhelm Reich (A fasizmus tömegpszichológiája c. mű szerzője) figyelmeztetését, aki „a németek történelmi katasztrófája” okait elemezve mondta: annak oka a széthúzásban, a szektáriánus klikkekben, a régi módszerekben és skolasztikus vitákban gyökerezett.
A társadalmat figyelmeztetni kötelességünk, a kormányzatot nem érdemes. Alkotmányjogászok, választási szakértők, független elemzők mindeddig hasztalan emeltek szót, hogy „elég, abbahagyni”! Hisz a választókerületek határainak átrajzolása is olyannyira az uralkodó párt érdekeinek megfelelően történt (számottevően növelve nyerési esélyeit), hogy az már Mussolini fasiszta államának választási törvényére emlékeztetett. (Az ellenzéki pártok ugyanis pusztán ennek következtében csak jelentős hátránnyal indulhatnak a választáson.) Ez azonban nem látszott elégnek a zsarnok hatalomban maradására. A kétfordulós választási rendszert egyfordulósra alakíttatta át, ami végképp kizárja – az első forduló eredményei ismeretében – az ellenzéki pártok második forduló előtti koalíciójának létrejöttét. (Emellett 200 aláírás kell a képviselő-jelöltséghez, de ugyanaz a választó több jelöltnek is aláírhat!) Egyidejűleg a nemzetivé átnevezett országos választási bízottság egypárti megszállása eleve meggátolja bárminemű panaszok ügyében a pártatlan döntéshozatalt. Továbbá: a szavazati jogot nyert mintegy félmillió határon túli új magyar állampolgár a kormány reményei szerint a kormánypártokra adja majd voksát; a leszármazotti jogon magyar állampolgárrá minősültek szintén. És noha így a 2014. évi választáson 8 millió helyett akár 8,5 millió választásra jogosulttal számolhatunk, a politikai apátia folytán, valamint – a kormány számítása szerint – az előzetes feliratkozás elrendelésével távol tartható akár az összjogosultak fele a választástól. Elsősorban a közéleti ügyekben tájékozatlan, alacsonyabb iskolai végzettségű (a FIDESz ügyvezető alelnöke szavaival: „a tudatlan másfél milliós réteg”), a politikát a politikusokra hagyó vidéki választók tömege, azaz hozzávetőleg mintegy 4 millió választópolgár. Azok, akik eddig megvolt jogaik tudatában rendszerint csak az utolsó héten vagy napon határozzák el részvételüket és – csalódottságuk miatt – várhatóan a regnáló rendszer ellen szavaznának. Valamint: a várható alacsony részvétel miatt eltörlésre kerül az ún. érvényességi küszöb: a választás így akár 30-35 százalékos részvétel mellett is érvényes lehet.
Az előzetes regisztráció ekként adminisztratív (voltaképp műveltségi és vagyoni) cenzus: a választójog „általános” jellegétől fosztja meg a magyar társadalmat. Viszonyaink között nem remélhető, hogy a választópolgárok jelentős hányada felfogja: aki nem regisztráltatja magát a választást megelőző 15-ik napig, az a választáson nem vehet részt; elveszti a történelem során minden felnőttkorú magyar állampolgárnak kiküzdött, őt személy szerint alanyi jogon mindeddig megillető választójogát, azaz regisztráltatnia kell ahhoz, hogy azt visszaszerezze. Nem várható a választópolgárok nagyszámú csoportjaitól, hogy eme számukra szokatlan kötelezettségnek határidőben tegyenek eleget. (Nem is értik, mivégre, hiszen az előző választásokon szavazhattak előzetes feliratkozás nélkül.) Nem várható, hogy a kisebb településeken élő választásra jogosult ez ügyben beutazzék a nagyobb településre, hogy ott egy elkötelezett kormányhivatalnok előtt jelentse ki: választani akar. Még, ha bízik is netán a szavazás titkosságában, a hivatalos procedúra távol tartja ettől. Többnyire azt gondolja, amit József Attila mondott valaha Levegőt! c.versében: „És nem sejthetem, mikor lesz elég ok,// előkotorni azt a kartotékot,// mely jogom sérti meg”. Emiatt nem ír levelet, elektronikus úton feladható levelet se, mert azt tartja: bolond, aki efféle módokon történő „feliratkozásokkal” magát a gyanús hatalomnak kiszolgáltatja. A cinikus hatalom éppen erre számít. Sietve az előzetes feliratkozás kényszeréhez igazítja a társadalomra erőszakolt alaptörvényt: „sarkalatos törvény a választójog gyakorlását kérelemre történő névjegyzékbevételhez kötheti” (meg efféle módosításokkal patkolja meg az „alaptörvény” szövegét). Azt reméli ettől, hogy a megcsonkolt hatáskörű Alkotmánybíróság a hatályba léptetés előtti „normakontroll” során az előzetes feliratkozás jogintézményét alaptörvénybe ütközőnek nem találhatja. Nos, e jogfosztás elleni tiltakozásra szólították föl a politikának hátat fordító, gyanútlan vagy kiábrándult választókat a Demokratikus Koalíció prominensei (Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Niedermüller Péter és Kolber István) 7 napos éhségsztrájkjukkal a Kossuth téren. Ugyancsak e párt az Unió alapjogi biztosához (Viviane Redinghez) fordult: akadályozzák meg az előzetes regisztráció, az egypárti választási eljárás hatályosulását Magyarországon. A demonstráció végre elérte a média ingerküszöbét: a világ jelentős lapjai helyén kezelték a hírt, a veszélyeztetett magyar demokráciáról cikkeztek. Az ezt záró nagygyűlésen pedig – a Batthyány-örökmécsesnél – tízezres tömeg háborgott a választójog általános jellegét csorbítani kész orbáni diktatúra ellen. S ha nem is sikerült megakadályozzák demokráciánk ledöfését, közhírré tették: ha Orbán hatalma marad, úgy marad az igazságtalan egykulcsos adó, a hatalmas munkanélküliség, az egypárti alaptörvény, tovább épül a FIDESz-oligarchák világa, nő a nyomor. Némelyik tüntető pólóján a következő szöveget olvastuk: „amit Orbán elveszejtett: a lét biztonsága, tető a fejünk fölött, a tudás értéke, a haza becsülete, a jövőnk”. Egy táblán pedig: „a jövő havi nyugdíjunkból csak a múlt havi számláinkat tudjuk kifizetni”.
Bízvást állíthatjuk, József Attila se így képzelte új évszázadunkban a társadalmi rendet: „Sem népet, amely retteg, hogyha választ,// szemét lesütve fontol sanda választ”//… Mi sem. Dehogy is gondoltuk, hogy majd’ egy évszázad múltával még mindig az ő szavait idézve kell figyelmeztetnünk: „ A nép majd újból ráeszmélhet a fasizmus és hitlerizmus tenger tanulságai után a maga csalódottságán, becsapottságán arra, hogy minden erejével a demokráciáért, önnön szabadságáért és érvényesüléséért kell küzdenie”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése