A "Populista"

Jelenünket a múltban építettük fel, jövőnket most teremtjük!

De tegyük  most félre  a jövő társadalomképét és mai feladatokkal foglalkozzunk.

A nemzetnevelés mellé egy új, bizonytalan, gyakorta kétes értékű feladat , a nemzeti hangulatkeltés feladata lépett-hatalmas és félelmetes eszközökkel.

A magyar, befogadó alkat lévén, szélesre tárja kapuit....lelki és szellemi értékekben nem éppen gyarapodó világunk a "propagandának" vására lett.

Aktuális bajunk ma, hogy a tapasztalatlan "értékváltók" nem tudnak a szögről leakasztani mondjuk húszezer igazán független,  demokrata  újságírót,  hogy a kompromittálódott, szolgalelkű zsurnalisztákat leváltsa.

Nekünk, nem az a dolgunk, hogy itt, a politika jelszavait  mondjuk ki.

A mi feladatunk:szolgálat és írás.
Mi, újságírók, a magyar sorskérdések reprezentánsai kell, hogy legyünk- népi mondanivalóval a nemzet felé, nemzeti mondanivalóval a világ felé.
Itt, a szakma messzebbre tekintő vezetőire, szellemi elitjeire gondolok.

Szomorúsággal kell kifejtenem, hogy Magyarország azok közé az országok közé tartozik, ahol a közíróknak olyan feladatokat kell vállalniuk mindenesként,amelyeket szerencsésebb országokban a sajtón és az irodalmon kívüli intézmények töltenek be.  Bizonyos fokig, megtiszteltetés és külön rang a közírók számára, hogy az olvasó tőlük vár eligazítást majdnem mindenben.

A publicista kell, hogy megtestesítse azokat az intézményeket, amelyek nincsenek itt, és nem szolgálják a nép érdekeit, azokét, akik az ország számláját fizetik.
Aztán , ott a becsület, amelyre jobban kell vigyáznia, mint bármelyik politikusnak.

De mindez, természetesen sok tekintetben  el is torzítja az újságíró pályáját -aránytalanul felfokozza közéleti jelentőségét.

Ám ettől az embertől a hazában elvárnak bizonyos magatartást."Le kell tenni a lapot,  meg kell írni dolgokat, amiket esetleg nem lehet megírni mindenütt.
A nemzeti összefogás korparancs! Az igényt  és a célt fenn kell tartani, noha tudjuk, most nagy a tét!

Most, a magyarságról van szó, az egészről, az esszenciáról, a lélekről, az "anima naturaliter hungaricáról......"

Akkor tehát, mi más lehet a közírói feladat, mint a "Szellemi honvédelem"?

A mi reménykedésünk, aggódásunk arról szól, hogy tud e a nemzet alkalmazkodni az "Uniós rendhez", s szeretnénk arra erőt gyűjteni, hogy azt úgy szabhassuk magunkra, hogy élni tudjunk benne.

Egy olyan politikai és szellemi elit képe lebeg a szemem előtt, amely európai látókörű, de érdeklődéssel fordul a tömegek felé.  Nem veti el, nem becsüli le, nem tartja elavultnak a nép kultúrájának kincseit és az évszázados hagyományokat.
Az önnön értékek tisztelete és védelme nagyon is összhangba hozható az egyetemes emberiség szellemi, művészi teljesítményeinek megbecsülésével és a kor színvonalához való felzárkózással.

-Az idegen nyelvekből(latin) átvett populista elnevezés tartalmilag pontosan fedi a "népi" fogalmát és mivel politikai szóhasználatból származik,-a populizmus - idegen eredete ellenére is-alkalmasnak látszik a kormány politikai törekvéseinek jellemzésére.

2010-ben a nemzet mélyrétegei nyomták fel végre méltó képviselőiket a nemzet tudatába.
Ez a magyarság legfrissebb, 21. századi, de egyetemes igényű szellemi megnyilvánulása.
Itt lép be  az Orbán- féle reformnemzedék,-ők, még történelmi tudattól áthatott nemzedék. Az a nemzedék, amelyikre Ady is számított.

Ennek a nemzedéknek egyik legfőbb jellegzetessége, hogy a magyar terep sajátosságaiból indul ki, elemzése nem dogmatikus,ugyanakkor számol az európai fejlődés általános törvényeivel s nem függetleníti a valós lehetőségeket a magyar fejlődés előlegezhető  nemzetközi kondícióitól.

Programjukban a nemzeti féltés nyilatkozik meg, a nemzeti érdek kohéziós ereje is erős.
Ez alatt értem: a nemzeti problematikát pozitívan és együtt oldja meg.
Megkésve bár, de nagyon fontos, hogy a felszabadulás emelkedjék tiszta, történeti realitássá.
A történelmet a "hátsó lépcsőházból" nem lehet  reálisan megítélni, ám ez a "lépcsőház" is hozzátartozik az épülethez.
Keserves küzdelmet folytatunk azzal a ténnyel, hogy még mindig nincs a birtokunkban kiépített állami apparátusunk, nincs a maga lábán megálló gazdasági szerkezetünk, egységes politikai kultúránk és begyakorlott nemzeti elitünk.

Most, egy konszolidált, de ugyanakkor egy radikális reformpolitika lendítőerejéből éltetett belpolitikai fejlődés útjára léptünk, a magunk politikai életének a belső egyensúlya  mindenekelőtt
rajtunk  múlik, nem pedig rajtunk kívül álló fordulatokon.
Nincs mögöttünk a huszonéves demokrácia presztízse. Legyünk tisztában azzal, hogy Magyarország politikai ütőkártyák  szempontjából lényegesen rosszabb helyzetben van, mint bármelyik kelet- közép-európai állam.
Szabó Piroska